BRFK: nem indul eljárás a Pride résztvevői ellen
Nem indul eljárás a Budapest Büszkeség – Budapest Pride elnevezésű megtiltott gyűlés résztvevőivel szemben – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hétfőn, a jogi bizonytalanságokkal indokolva a döntést a rendőrség honlapján.
Azt írták: egy magánszemély 2025. június 16-án bejelentést tett a június 28-ára Budapestre tervezett vonulásos gyűlés megtartása érdekében. A BRFK eljárása során megkereste a gyűlés által érintett közterület felett rendelkezésre jogosult Fővárosi Önkormányzatot, ahonnan az a válasz érkezett, hogy az érintett helyszínen és időben önkormányzati rendezvényt tartanak.
A Fővárosi Önkormányzat által szervezett, „Budapesti Büszkeség – Budapest Pride”-nak elnevezett rendezvényt a BRFK – mivel megalapozottan feltehető volt, hogy a gyülekezési törvényben tilalmazott gyűlés megtartására irányult – határozattal megtiltotta. A határozatot a törvényeknek megfelelően a rendőrség eljuttatta a szervezőkhöz, akik így tudomást szereztek arról, hogy a gyűlés megtartása jogellenes. Mivel a határozatot a szervezők a bíróságon nem támadták meg, így az jogerőre emelkedett.
A szervezők a hatósággal nem kezdeményeztek egyeztetést, és – noha a tiltásról tudomásuk volt – ezzel ellentétes kommunikációt folytattak: az embereket a gyűlésre hívták, azt állítva, hogy az nem jogellenes – írták.
A rendőrség hozzátette: az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok és az önkormányzati szerepvállalás sokak számára bizonytalanságot okozhatott a jogi értelmezést illetően, az emberek feltételezhették, hogy a hatályos szabályok betartásával vesznek részt a rendezvényen.
„A fentiekre tekintettel a résztvevőkkel szemben a rendőrség nem indít eljárást” – áll a közleményben.
Forrás: MTI/ MNO
Magyar News Online: A valóság, első kézből
A Magyar News Online a hiteles tájékoztatás és a független újságírás elkötelezett hírportálja. Nap mint nap azon dolgozunk, hogy olvasóink valós, torzítatlan híreket kapjanak az ország és a világ eseményeiről. Ahhoz, hogy ez így is maradjon szükségünk van az Ön TÁMOGATÁSÁRA is, amit ITTtehet meg.
Célunk, hogy mentesek maradjunk a propagandától, és a tiszta tényeket, valamint objektív elemzéseket helyezzük előtérbe. Olvasóink elsőként értesülhetnek politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális hírekről – mindezt megbízható, alapos források alapján.
Érdekesnek találtad? Oszd meg!






